Nyelvelsajátítás

Az a folyamat, amelynek során anyanyelvünk birto­kunkba kerül, spontán, erőfeszítés nélkül, formális tanítás nélkül (szemben az idegen nyelv megtanulásával, amely fáradságos és tudatos tanulást igényel). A nyelvelsajátítás kutatásának központi kérdése, hogy mekkora a veleszületett képességek és a környezeti tényezők szerepe a folyamatban, hogy valóban hagyományos értelemben vett nyelvtani szabályokat tanul-e a gyerek, ill. hogy mennyire sajátosan a nyelvelsajátításra jellemzőek az azt vezérlő tanulási mechanizmusok. Az innátista elméletek szerint a gyerek olyan speciális képességekkel, tudással születik, amelyek lehetővé teszik számára bármelyik nyelv gyors elsajátítását, Chomsky elképzelése szerint ez a tudás nagyon gazdag: bizonyos nyelvtani elveket vagy szabályokat tömörítő »Nyelvelsajátító Eszköz« formájában létezik már születéskor. Az általános tanulási mechanizmusok mellett érvelők az utánzás, gyakorlás és a meg­erő­sítés, az általános tanulási mechanizmusok szerepét hangsúlyozták a nyelv­tani szabályok kialakulásában is, Piaget és követői pedig azt emelik ki, hogy a nyelv fejlődése a gondolkodás kategóriáinak és stratégiáinak fejlődésére épül. Tomasello szerint a kulturális tanulás általános mechanizmusa lehet a legfőbb hajtóereje a nyelvelsajátításnak is. Ő a kognitív előfutárokon túl a szo­ciális meghatározottságot hangsúlyozza: szerinte a kom­mu­ni­katív szán­dék olvasására épülő utánzás a struktúra- és analógiaképzés és kombináció képességével kiegészülve valószínűbb magyarázat a nyelvelsajátítás mene­tére.

Forrás: Magyar Virtuális Enciklopédia